SZÜLETÉSE ÉS FŐBB VONÁSAI

Minden hitelesen keresztény (= krisztusi) élet „fogantatik a Szentlélektől és születik Szűz Máriától.”  Így hitelesen istenemberi. A szerzetesélet is. Minden szerzetesélet. A ciszterci is!

A II. Vatikánumnak a szerzetesélet időszerű megújításáról szóló dekrétuma (Perfectae Caritatis) kifejezetten a keresztségből, a Krisztusban való újjászületésből származtatja a szerzetességet.. Minden szerzetességet. – A keresztségben, mint magban bennfoglaltatik minden rendű és rangú keresztény élet kibontkoztatása: a laikusi, a klerikusi és a monachális életé. Tehát az általános hívői, a papi és a szerzetesi életé. Minden megkeresztelt ember az Atya-Fiú-Szentlélek életében részesül, abba avatódik bele. De amíg a laikusban az Atya karaktere, a klerikusban a Fiú karaktere, a szerzetesben a Szentlélek karaktere külön sajátossággal is kiverődik. (Egyetlen személyben nemcsak egy, de kettő, sőt három karakter is lehetséges „különlegesen” kiemelt formában.)

A történelem folyamán ezeknek a kiemelt karaktereknek  k ü l s ő  megjelenési formája változhat, fejlődhet is. Mint ahogy maga Jézus Krisztus is „növekedett korban, bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek előtt.” (Lk 2,52.) Ugyanígy „fejlődhet” a krisztusi életet folytató laikusok, klerikusok, szerzetesek karaktere is.

A szerzetesnek Egyházunk anyanyelvén két nevét ismerjük: monachus és religiosus.  A szerzetesség történetének első évezredében (a 3. és 13. sz. között) csak az első, a „monachus” volt használatos. Görög eredetű szó. Az egészen sajátosan és különlegesen folytatott életet jelenti eredetileg. A „nem-házasságban élő” emberek életét is. A keresztények a 3. századtól kezdve a remeték és általában a különlegesen Istennek szentelt életet élők jelzésére használták a monachus szót.

A monachus élet sajátosan  k e l e t i  képződmény. Nyugatra egy-két évszázaddal később terjed át: Szent Ágoston, Szent Jeromos, de főként Szent Benedek nyomán. Lényege a tökéletes „konverzió”, az Isten felé forduló élet, egy Szabályzat, „Regula” alapján. Eszmény: tökéletes odaadottságban, alázatos engedelmességben szolgálni Istent.

Újkori és nyugati eredetű a latin „religiosus” szó.  Míg az ősibb (keleti eredetű) monachus a keresztény lélek belső és egyetemes igényű beavatottságának gyökérszerű életjelensége, addig  a későbbi és tipikusan nyugati eredetű religiosus szó az Egyház itt és most felmerülő (tehát történelmi) szükségleteit kielégíteni akaró egy-egy külső speciális rendeltetésű részbeni ágát jelenti. – Nem értékbeli különbségről van itt szó, csak fejlődésbeli „történeti” eltérésről. Isten ugyanis Krisztus által belelépett az emberi történelembe. És így az Egyházban történő megtestesülése a történelem fejlődési dimenzióit is magára vette.

A Ciszterci Rend megjelenésekor a szerzetességnek – nyugaton is – még csak monachus arca van, a belső és egyetemes igényű beavatottság gyökér-megélésének a szemlélete. De a karoling röneszánsz után és a Cluny-i reform „elvirágzása” után a szerzetesség egyre több megvalósíthatatlannak látszó problémával találkozik. Egyre megfogalmazottabb a tárgyias hit mellett (sőt helyett) az alanyias elkötelezettség, a bibliás tartalmú „belső ember” mint életeszmény.

Ha a szentbenedeki „Isten-keresés” (Si revera Deum quaerit) helyett a Citeaux-i „Isten-szeretés” (Charta Caritatis, amator loci et fratrum stb.) a hidat keressük, ne feledjük, hogy a Balkánon, főként a görögök között töretlenül élt tovább az ősi monachusi eszmény: a világtól teljesen elzárkózó aszketizmus, sőt remeteség felé hajlás. „A monachus legyen szegény, böjtöljön, hallgasson!” (Damiáni Szent Péter) Szent Róbert mielőtt Molesmes apátja lett volna, egy remete-telepen élt. Másrészt viszont nyugat már tagadhatatlanul gazdag krisztusi gyümölcsöket is termett. Kialakulóban volt az igazán hitelesen keresztény „román stílus” lelkisége. Gualbert Szent János (+1073) Vallumbrosában visszaállítja a szentbenedeki multat, de jelenjének megtagadása árán. Szent Brúnó (+1101) még régebbre hajlik vissza, de valamicskét beenged korának levegőjéből a karthauziak celláiba. Citeaux viszont a szentbenedeki „puritas Regulae”-val élő egységbe tudja olvasztani mindazokat az értékeket, amelyeket a 11. század kivajúdott magából.

Szent Bernát tanítása a szerzetesélet megvalósításának különféle útjairól. – Két szentírási kép egybevetítéséből indul: az ószövetségi egyiptomi József sokszínben pompázó tarka köntöséből és Jézus egybeszőtt „varratlan” köntöséből. Az Anyaszentegyház Krisztus egybeszőtt varratlan köntöse, a szerzetesrendek rajta a különböző színekben pompázó ékességek. (A végén persze kitűnik, hogy a legtündöklőbb szín ezen a köntösön a szeretet.)  Ezután tér rá az érdemi tanításra:

„A kegyelmek különfélék, de egy és ugyanaz a Szentlélek. Különfélék a működések, de egy és ugyanaz az Úr.” Majd felsorolja a karizmákat, mintegy a köntös különböző színeit, amelyekből színpompája összeáll. És hogy megmutassa, hogy varratlan és felülről van egybeszőve az egész, hozzáteszi: „Mindezeket pedig egy és ugyanazon Szentlélek viszi végbe, szétosztva (a kegyelmeket) kinek-kinek, ahogy akarja.” (1 Kor 12,4.5.11.) – „A nekünk adatott Szentlélek által túláradt szívükben a szeretet.” (Rom5,5.) Nem szabad tehát szétdarabolni, mert örökjogon és teljes egészében birtokolja azt az Egyház! Amint írva van: „Ott áll jobbodon a királyné, arannyal átszőtt tarka ruhában.” (Zsolt 44,10.) Tehát a különfélék különféle ajándékokat kapnak, egyik így, a másik úgy: akár Cluny-iek, akár ciszterciek, akár szabályok szerint élő papok, akár laikus hívek is, egyszóval minden rend, minden nyelv, minden nem, minden életkor és életállapot, minden helyen és mindenkor, az elsőtől az utolsóig… Mindnyájan együtt futunk az egyetlen köntösbe (így leszünk egyetlen köntössé), és a mindből így áll össze az egy. Mondom, a mindből az egy; mert ha többféléből és különbözőkből is, (egy az én galambom, az én szépségesem, az én tökéletesem.” (Én.én 6,8.) Egyébként sem én nem vagyok egyedül (magamban), sem te nélkülem, sem ő mindkettőnk nélkül, hanem együtt vagyunk mindnyájan az  egyetlen, természetesen ha gondosan megőrízzük az egységet a béke kötelékében… Végül is kérdezheted tőlem: Miért dícsérek minden rendet, amikor nem tartom meg mindet? Valóban dícsérem és szeretem mindet, bárhol is élnek ezek az Egyházban, de megvalósítva csak egyet tartok, a többit csak szeretem. Adja meg nekem a szeretet – őszintén beszélek – hogy meg ne fosztassam azok gyümölcseitől, amelyeknek szabályait nem követhetem. De még valami többet is mondok: Nagyon vigyázz magadra, mert lehetséges, hogy te hiába buzgolkodtál; de hogy én hába szerettem volna azt a jót, amelyet te megvalósítasz, ez teljességgel lehetetlen. Ó, mekkora hit és bizalom a szeretetben…

(Lásd még tovább: „Atyám házában sok lakóhely van,”   Jn 14,2; és megint: „Mint egyik csillag is különbözik fényességben a másiktól. 1 Kor 15,41.)

Kerekes Károly